2014. június 27., péntek

Macska



Első lépések:

Hát nekem van egy kicsi cicám. Mi örökbe fogadtuk az utcáról, 4-5 hetes. Ha az utcáról fogadtok örökbe cicát, akkor még aznap el kell vinni az állatorvoshoz. Az állatorvosnál megmérik a hőmérsékletét, a súlyát, és megnézik a füleit és a szőrét, hogy bolhás e. Ha már tervezőbe van, hogy lesz, cica akkor keressetek neki egy helyet ahol nincsenek, kis zugok egy olyan helyiséget ahova nem tud beszorulni. Alvásra kis kosárkát tudnék ajánlani, amit kiválóan el lehet készíteni kuckós búvó 
helynek is.

Alom:

A cicákat elég könnyű szobatisztaságra szoktatni főképp azért is, mert nagyon tiszta állatok, másképp azért mert nagyon okosak is. Nekünk a második nap megtanulta, de azért még nálunk is vannak balesetek. Alomból a Cirmi-t vesszük.

Etetés:

Már négy-öt hetes korában már eszik szilárd ételt Wiskas juniort vettünk neki abban folyadék is van. De lehet mellé tejpótlót is venni. (P

l.: a dm-be lehet kapni tejpótlót). Sajnos a szopizásról nem tudok semmit mondani.
  
Játék:

Amint megszokja, a környezetét elkezd mindenkivel játszani. Kell majd neki adnotok pár lepedőt vagy plüsst, hogy játsszon velük. Pár dolgot majd ki is fog lyukasztani és minden hova felmászik.








tipp:

Ha a cica nagyon hiper aktív akkor lehet neki hámot venni és úgy kivinni a friss levegőre egy pórázzal. Én is a cicámmal úgy megyek ki :)